2009. október 21., szerda

Utcafront

Az okmányiroda márpedig jó dolog. Az ügyintézők emberből vannak, a rendszer ki van találva, nincs anyázás, fogaknak csikorgatása, óh, áldom én az okmányirodákat.

Megint tíz évig érvényes vagyok. Azt veszem észre, hogy nyilvánosan megszagolom az új személyimet. Minden könyvvel ezt csinálom, és biztosan nem illik, de elemi a késztetés, hogy megtudjam, milyen illata van, ha régi, ha új. Ez itt persze csak egy kártyalap, mégis beindulnak a reflexeim. Az ügyintéző nem nevet ki, sőt, velem nevet – óh, áldom én megint az okmányirodákat.

A kerületben avarégetés van. A családi házak kertjeiből terjengő füstszag. Befordulok, az egyik utcában félig leszakadt redőnyt veszek észre.


Át kell vágnom a könyvtár felé, rendezni tartozásomat; ráültem Moholy-Nagyra, tetemes késedelmi díj. Hazafelé juszt is a vaskos Látás mozgásban a hónom alatt. Diákok vágnak át a parkon, egy darabig velük ballagok. Amott fa hétvezérek, emitt kő Petőfi, aztán Szécsi Margit.

A villamossal csak egy megálló, aztán megint sétálok. Tacskókölyköt vezet pórázon egy kisfiú. A kutyán narancsszínű anorák; egy számmal nagyobb, mint az eb. Azért a mozgásuk egyenes vonalú, egyenletes, ámbár… szaggatott kicsit. Tipitipitipi placccs – valahogy így képzeljük el.

A lakótelepre érve észreveszek egy megállapíthatatlan korú férfit, kempingbiciklivel. Lábán csizma, fején sapka, szájából pipa lóg, úgy biciklizik a házak között, lassan, nyugodtan. Néha megáll, beletúr az utcai szemetesekbe. Az ő kondenzcsíkja dohányszagú.

A ház előtt a Közterületfenntartó munkásai gereblyéznek, talpig zöldben. Az utcán talicska, vasvilla (Zselicben: vazsvella), rajta száraz levelek nyársra húzva, ennek is szaga van.
Nagyot szippantok belőle, mielőtt lépcsőzni kezdenék.

Fisli Éva, Budapest
2009. október 21.