Szombaton nem siettem a napot. Komótos reggeli, erős kávé, várom, míg hat, aztán még kis szuttyogás és irány a piac. 10 körül. Slattyogás a MOM elé a villamosmegállóba. Menet közben kétszer is friss kávéillat csapja meg az orrom. Ez jelentősen növeli a séta élvezeti értékét. Nagyon szeretem a szombat délelőttöt, innen még nagyon hosszúnak látszik a hétvége, ráadásul mostanában minden szombaton süt a nap. Nem kell sietnem, úgyis csak este főzök.
Piacra mindig villamossal megyek. Mehetnék busszal, itt áll meg a ház előtt, és a csarnok előtt tesz le, de a szombati piacozás nálam nem racionális szempontok alapján működik. Úgyhogy a villamos verhetetlen. Már ki is bukkant a lejtő mögül. Napsütésben is ég a lámpája. A második kocsiba szállok, leghátul. Induláskor azt a vágyat dédelgettem magamban, hogy a piacozós poszthoz majd csinálok képeket is. Gép volt nálam. De aztán mégsem. Csak utaztam, mint máskor.
Kevesen vannak a kocsiban, mindenki ül, egyedül. 2-3 fiatal, pólóban, pulóverben, napszemüvegben, és három idős hölgy, távol egymástól. Az egyiken kalap, a másikon vékony selyemsál a harmadikon pedig könnyű ballon. Meleg a kocsi, átsüt rajta a nap. A BAH-csomópont után egy jobb kanyar a Villányi útra. (Régen azt hittem, hogy ez "az" a Bach, és nem is értettem, miért jó ez szegénynek? Aztán meg arra jutottam, hogy ez csak valami helyi folklór vagy ragadványnév. De nem, tényleg ez a megálló neve. Máig nem tudom, mit jelent.) A kanyar után jön a legjobb rész. Szombatonként kevés erre az autó, mindkét irányban biciklisek, a villamos lassan zakatol, kevés a felszálló, kertek, fák, hosszú egyenes szakasz, vicces utcanevekkel és sok megállóval. Pető Intézet, Szüret utca, Tas vezér utca, Feneketlen tó, végül a Móricz Zsiga.
Rövid séta a Fehérvári úti csarnokig, közben újságos, egy-két fotóklikk (ha már elhoztam a gépet) az Újbuda metróval – Újbuda közlekedése 2050-ben című gyerekrajzpályázat alkotásairól – ezek szerint, ők sem jósolják nagyon korábbra a metrót, mint 2050?
A csarnok felé még lassan caplatok, üres és könnyű a táskám, olvasgatom a falragaszokat. Ezeket amúgy is csak akkor látom, ha gyalog vagyok. Mire odaérek, már kommunikációképes vagyok, úgyhogy még élvezem is a vásárlást. (A shoppingolós részt most kihagyom, pedig tudnám cifrázni, úgy belejöttem az elmúlt hónapokban. Eddig azt hittem, hogy „Lehel csarnok forever”, de amióta elköltöztem Újlipóciából, nagyon szépen belerázódtam a Fehérvári úti csapatba is. Majd ha a vásárlás és a piac lesz egyszer a téma, ezt is leírom.) Hazafelé már praktikusabban gyorsítok. Nehéz a cucc, mint általában. (Ritkán van nálam lista, ott improvizálok, nem döntöm el mit veszek, hanem hagyom magam. Elég alaposan hagyom magam.) Csak a villamosmegállóig kell eljutni. Sok a környéken a gurulós kocsit huzigáló néni. (Olyan kis kompakt, ahogy tilitoliznak a cuccukkal. A villamossínek azért nem könnyítik az átkelést, pláne a váltókon. De bevallom, kacérkodom egy ideje egy vagány nyugdíjas-gurulóssal. Még ízlelgetem a gondolatot.) Visszafelé olvasok és nézegetek. Jólesően bambulok. Még két kávéillat, gondolom, és már otthon is vagyok. Kár, hogy egy egész hetet kell várnom.
Frazon Zsófia, Budapest
2009. október 3.
Miért jó választás külföldi diákok számára a BME
-
A budapesti BME egy nemzetközi egyetem, a világ legjobb ezer egyeteme
között tartják számon. Az...
4 napja
