Hordozókendő és babakocsi

Általában én hozom haza a 8 éves lányomat az iskolából, a két és fél éves kisfiammal. Régebben kendőben hordtam magamon, most már túl mozgékony ehhez. Az első történet a kendőhöz kapcsolódik.

Akárhányszor felszálltam a villamosra (Budapest, belváros), segítőkész utasok át akarták adni a helyet, mikor látták, hogy a pici rám van kötve a kendőben. Irtóra jól esett, de sose fogadtam el, hiszen alacsony lévén, ha leülök a hasamra kötött kendővel, nem fér el a gyerek lába. Egy alkalommal, mikor mentünk az iskolába a nagylányért, egy hölgy kedvesen megkérdezte, hogy fiú vagy lány lesz a következő? Értetlenül néztem rá, hogy honnan tudja? Következő??? Én naiv azt hittem, hogy a másik (nagy) lányomra gondol. Pedig ő úgy látta, hogy a második babámat várom; pont úgy álltam, hogy támasztottam a derekamat a kapaszkodónak és a hasam kissé előrenyomódott. Kérdem én: ki kötné magára a tizenakárhány kilós gyerekét, miközben a pocakjában ott a következő?

A másik sztori babakocsival történt; már a fiamnak, és nekem is kényelmetlen volt a kendőben hordozás. Jöttünk hazafelé a villamoson, és a fel- és leszállásokhoz mindig kértem segítséget (154 cm-rel nem tudok fellépni a magas lépcsőn a babakocsival). Szóval megszólítottam egy férfit, hogy segítene-e leemelni a babakocsit. Mire ő kerek-perec kijelentette, hogy nem! Én visszakérdeztem kedvesen, hogy neeem? Mire ő: NEM! Pár másodperc után elkezdte magyarázni, hogy műtötték a térdét, és nem kockáztatja, hogy valami baja legyen. De könyörgöm: ha ezzel kezdi, akkor nem kérdezek vissza, hanem megkérek mást és nincs harag! Persze így sincs, és bocsánat, hogy segítséget kértem! Azóta kocsi nélkül megyünk az iskolába.

Netti24, Budapest