Összehasonlító utazástörténet

Nyolcadik kerület. Eljutni A-ból B-be, egymástól alig két és fél kilométer távolba – ez a két választott pont. Több lehetőség kínálkozik: tiszta módszerrel, úgymint gyalog, kerékpárral (ha lemegyek érte a pincébe), autóval, avagy kombinált módon: gyaloglás plussz villamos (24-es, majd 28-as), avagy gyalog és busz (99-es). A kék metró és a 4-6-os villamos verzió túl bonyolult, de városnézősre véve, ez is lehetséges. Szinte a választás korlátlan szabadsága, csak az időpont, az időjárás, a reggeli kedélyállapot s hasonlók szabják meg, hogy mit válasszak. De leginkább az dönti el a kérdést, ismerjük be – s itt kezdődik a valódi komparativisztika –, hogy hova, és miért kell mennünk.

A ma reggeli feladat egy csapásra eldöntötte a megoldást: autó. A családtag vérvételre kísérése munka előtt valószínűleg általában is erre sarkallja azt, aki teheti, ám az adott helyzetben voltaképpen szó sem lehetett szabad választásról. A város két viszonylag közeli pontja, a Tisztviselőtelep és az Auróra utcai rendelő között beteg lábbal, gerincbántalmakkal, éhgyomorral csak a legelszántabbak, vagy a legelesettebbek gondolhatnak arra, hogy a tömegközlekedést vegyék igénybe.

A 99-es busz kaland- vagy túlélő túrának jó, de mint hogy már nem egyszer sodorta szinte (élet)veszélybe a beteg láb gazdáját, jobb elkerülni. A villamosos megoldás lassú, reggel rendszerint egymásba érnek a szerelvények és emiatt nagy a torlódás a Salgótarjáni útnál, ráadásul tetemes gyalogidőt is rá kell szánni, amit egészségesen vidám tavaszi, nyári reggel még élvezetesnek is találunk. De nem most, és így. A-ból B-be busszal, villamossal az út fél óra annak, aki gyorsan jár, jól bírja a gyaloglást, és szerencséje van a csatlakozásokkal.

Autóval ma reggel 10-12 perc alatt odaértem, igaz, bejáratott útról van szó, mellékutcákon át a Teleki téri piac felé (gyakori szombati célhelyem), majd balra a Mátyás téren át. A máskor szokásos akadályok, úgy mint a kocsisor a Diószegi utcában, a Kálvária térnél, de még inkább a Karácsony Sándor utcában szinte végig, ezúttal meglepő módon elmaradtak. Talán az időpont miatt, de ez sem biztos. Fél nyolcra mentünk, máskor szinte ugyanebben az időben, vagy nyolc körül csak araszol az ember. Lehet ez a 10-12 perc bőven a duplája, de volt már háromszor annyi is. De ma a szerencse napja volt: a kukásautót is már csak épp a rendelő előtt értem utol, és láss csodát: a bejárattal szemben még parkolni is lehetett, nem kellett körözve lesni-várni, hogy ki távozik a közelben, vagy beállni a rendelő oly’ betegbarát fizető parkolójába (miközben a kerületben itt még díjmentes az utcai parkolás).

Mindez láthatóan nagyon egyszerű; akkor, ha szerencsénk van, ha egészségesek vagyunk és ha pénztárcánk lehetővé teszi az autós közlekedést. Ám az élhető, kiszámítható, emberies városi létnek talán nem okvetlenül ezek a feltételei. És (a netes útvonaltervező szerint) mindössze valami 2400 méterről van szó.

Fejős Zoltán, Budapest
2009. október 28.