Bumlizás a Szigetre

Lipótvárosi lakosként bensőséges viszony fűz a Szigethez. A gyereklegeltetős idők elmúltával is gyakran járok oda, mégpedig a Sportuszodába. Békeidőkben ez nem nagy vállalkozás – gyalog (ugyan hogyan máshogy) a Falkmiksán, majd egy rövid megálló Combinóval a Margit-híd töréséig, onnan megint gyalog. Lusták számára ennél egyszerűbb megoldás is kínálkozik: a 26-os busz a Szent István körúti postától éppen a „házig” visz. A híd felújítása azonban ezt a rutint nem engedi működni, próbák sorának teljesítésével juthatunk el az uszodába. Persze a rozsdás, korhadt korlátok és az állandósult morajlás, ami azt a szörnyű, régi novemberi napot idézi, amikor az utasokkal teli villamosok és a járókelők a kettévált hídról egyenesen a jéghideg folyóba csúsztak…szóval éppen itt volt a felújítás ideje! A gyalogosok a híd bal oldalán rendelkezésükre bocsátott szűk sávon közlekedhetnek, miközben a villamos lépésben, áthelyezett vágányán furcsán közel halad mellettük. De még itt sem érezhetjük magunkat biztonságban, a biciklik hangtalanul surrannak a hátunk mögött, vagy jönnek nyílegyenesen szembe! Igyekszem minél gyorsabban végigmenni a buckás, meggyötört úton. De a neheze, az átkelés a túloldalra még hátravan. Mintha a pokolba ereszkednénk le a csúszós, csorba lépcsőkön! Odalenn hatalmas tócsák, szemét, fejünk felett táskás, megereszkedett vakolat és korlátok mindenütt. Az aluljáró egykor vidám piros csempéi – vajon megmaradnak-e? – elkoszolódva, összefirkálva várják a szebb jövőt. A kézenfekvő, balkéz felőli feljáró, az uszoda oldala persze szintén le van zárva, le és a felfelé haladók a máskülönben kevésbé használt pestfelőli lépcsőn néznek egymással farkasszemet. Fent már csak egy rövid feltúrt szakasz következik, majd végre átmehetünk a „helyes” útra. Hát így jut el az ember a pesti hídfőtől a Sportuszodába. De megéri, mindig megéri!


Sedlmayr Krisztina, Budapest
2009. november 11.