2009. október 25., vasárnap

Egy, kettő, három

Egy

Tegyük fel, hogy dobozban utazom. Aztán a dobozt tegyük fel a buszra, a metróra, aztán megint buszra, majd vonatra. A ritmus a nevezett járművek szerint változik – én is mozgok a dobozban. Nincs sok hely, de az egyik oldalamról átfordulhatok a másikra. Meg vissza is. A doboz nem teljesen zárt, a világot rácsok szabdalják elém.


A doboz tartó óriás – megnyugtatásomra – néha bedugja az ujjait a lyukakon. Ez eleinte működik. Aztán nem. A dobozból leginkább lábakat látok, meg az óriás fejét, amikor oldalról besandít, hogy mi van velem.

Utálok utazni. A vonatot a kocsinál is jobban utálom. Élőállat lévén, a kalauz felveti, hogy talán pótjegy kellene, de az óriásom juszt is kézipoggyásznak titulál. Nyilván nem pórázon hoznak macskát – mondja a kalauz és vigyorog. Ezt éppen lehetne, gondolja az óriás és a piros pórázomra gondol. Hülye óriás.

Tatabányán fényképez is, mert a szomszéd sínen Oroszlány feliratú vonatot lát, és azt hiszi, hogy ez most nekünk vicces. He-he.


Kezdem elveszíteni a türelmemet, és mostmár rázendítek. Pocok akadjon a gigádon, száradjon el a kitekatod, és egyáltalán, azt a jó büdös schopenhauer-i értelemben vett nyaút…

Namostmeg beszél hozzám. Rácson át simogat. Hagyom. Aztán leszállunk. Végigcaplatunk egy zajos utcán, de itt én már ugrálok a dobozban, és rángatom a rácsokat. Az óriás magához szorítja a dobozt. Meg engem. Megállunk a víznél, letesz: nézd, cica! Víz! – aztán visz tovább. Amikor már kezdem megint feladni, megérkezünk. Letesz az előszobában, kinyitja a dobozt, kisurranok. És itt egyszerre jó. Nedves kutyaorr szaglász végig, persze, ismerem, megsimítanak, terül az asztal, mintha már megint hazaértem volna.

Azért egy darabig még utálom kicsit.

Kettő

Győr és a hidak. A folyókba állandóan belegabalyodom, de a hidakat kezdem megjegyezni. A Kis Böske a kedvencem, aminek a rendes nevét nem is tudom. Most egy ideiglenes gyaloghíd is van itt, amíg a nagy elkészül.
Sétálunk a Radón, szürkületkor néhány horgász a maga rendületlen optimizmusával halra les.


A csónakházak körül szombat esti csönd van – már és még nyugalom.

Három

A vonat tele. Vasárnap van, a hosszú hétvége után egyetemisták lepik el a peronokat. Akinek nem jut hely a gyorson, áll. A kerékpárszállító kocsiba ülök le – egyetlen bicikli sincs. Kelenföldre érve látom az elsőt – egy friss festékszagú farostlemezen.


Fisli Éva, Budapest – Győr – Budapest
2009. október 25.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Éva, ez csudaszép lett!
FJ

Fisli Éva írta...

Köszön...jük!

Unknown írta...

Grat! grat! de kié a cicus? és hova utazott? és milyen kutyával találkozott?

csók,

mamy

Névtelen írta...

A cicc Sz. Katáé.
Az eb pedig pont olyan mint Falkor a Végtelen történetből, csak fekete és nem repül...