„Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza”

Hogy valakinek miről jut eszébe ez a nóta koránreggel egy budapesti belvárosi metrómegálló mozgólépcsőjén? El sem tudom képzelni. Nem énekelte, csak fütyülte, és el is tartott egy darabig, míg a szöveget hozzá tudtam kapcsolni a kedélyes dallamhoz. Akkor jött el ez a pillanat, amikor a „sudár jegenyefa” fordulathoz ért, kicsit kitartotta, megrebegtette, mint egy virtigli népdalénekes.

Ez a rövid epizód elég volt ahhoz, hogy az „Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza” kezdetű új stílusú népdalt (népies műdalt?) dúdolgassam egész álló nap. Hiába is próbáltam kiverni a fejemből. Ráadásul annyira erősen kapcsolódott össze a mozgólépcsőn felfelé haladás képe a fütyült dallammal, hogy minden egyes dúdolgatás felért egy mozgólépcsőzéssel. Ma egész nap mozgólépcsőztem. Így jár az a lusta és sóher biciklis, aki a fogadalma ellenére mégiscsak tömegközlekedik a kerékpározás helyett.

Fischer Gitta, Budapest
városi máz – városimázs blog
2009. október 2.