Visszafelé

Igen, tudom, szórakozott vagyok. De hát csinálja utánam, aki tudja, hibátlanul. Ma azonban történt valami, beszélni is fájdalmas róla, mégis úgy érzem, megkönnyebbülök, ha elmondom.
Rövid leszek.

Délután a Kálvin téri aluljáróban a fölfelé tartó mozgólépcső felé indultam.

És még csodálkoztam, miért nem akarják látni az ellenőrök a jegyemet. Miért a mozgólépcső felé fordulva állnak. Ekkor az egyik utánam kiabált: Nem jó lesz! Nem jó lesz! (Sic.) Megtorpantam. Akkor már ott álltam, hogy úgy mondjam, a fordított szakadék szélén. Vajon ha rálépek a lépcsőre, utánam vetik magukat?

Na, ennyi, most kint van, és könnyebb.

Beszéljünk vidámabb dolgokról. Például az öreg turistaházaspárról a Gellért téri villamosmegállóban, még délben. A hölgy a Bartók Béla út felől érkező villamos vezetőjét szólongatta az üvegen át: Shopping mall? Market hall? Shops? A vezető bólogatott. A hölgy további szinonimákat keresett a Nagycsarnokra, a vezető bólogatott, a pár nem szállt föl. A villamos meg csak állt ott, mint a romok a Tettyén. Yes, ordítottam a néni fülébe, get on. Megijedtek, felszálltak. Érdeklődve nézték a Dunát a Szabadság-hídon, jól elfészkelődtek a helyükön, meg is sajnáltam őket a Fővám térnél. Ki kéne szállni, asszonyom, léptem oda a nénihez. Vagy süket volt, vagy minden ízében lekötötte az idegen város látványa, mert meg kellett kopogtatnom a vállát, és felváltva hol a bal oldali ajtókra, hol a jobbra látható Csarnokra mutogatnom. Azért még visszakérdezett párszor. Shops? Market hall? Majd’ leesett a fejem, úgy bólogattam. Leszálltak. Még láttam, ahogy elindulnak a Váci utca felé.

Vagy még odaúton, reggel, amikor megcéloztuk a gyerekekkel a Gellért-hegyet, szombat délelőtt néha megnézzük megvan-e még a három kicsi tüdő a hegytetőn. Mennyi gyerek, szólalt meg mellettünk egy szatyros néni a villamoson. Na, ez az a mondat, amiből még minden lehet. A néni ugyanis állt, az enyémek ültek, a másik oldalon is ült két kis unoka a nagymamájával. De ez nem az a szatyros néni volt (akitől óva intem a gyereket, ha járdán akar biciklizni). Ez így folytatta: És hogy süt a napocska! Nagyon jól sütött, valamiért tiszta volt a levegő, elfújta a szél a szmogot a város fölül. Együtt néztük a hídról a budai hegyeket, a szatyros néni, a négy gyerek és a két kísérő felnőtt. Így utaztunk egy darabig csöndben. Jó volt.

Nádori Lídia, Budapest
2009. október 3.